A karikatúra rövid története

I. rész: Művészettörténeti vonatkozás

2021. január 18.

“A karikatúra eredettörténete: egy kis művészettörténeti gyorstalpaló” blogtémámat végül két részre osztva írom meg Nektek. Az első részben a műfaj kialakulását és népszerűvé válását mesélem el. Előre jelzem, hogy ez a röviden belül inkább a hosszú bejegyzés felé tendál, és talán kicsit tankönyvire is sikerült. Azoknak lesz ez érdekes, akit a karikatúra műfaja alapvetően is érdekel - mint engem ;)

A második részben a 20. századi szálra megyek rá, azon belül is elsősorban Magyarországra fókuszálok majd. 
 

Szofi Karikatúra.jpg
Untitled-Artwork 2 (1).png

“Minden karikatúra “expresszionista”, mert a karikaturista játékot űz áldozata képmásával; eltorzítja arányait, hogy kifejezhesse, amit érez embertársa iránt.” E. H. Gombrich

Esetemben, amikor számomra ismeretlen embert rajzolok meg, azt tudom kifejezni, amit érzek rajta, és amit a kisugárzása alapján vélek róla. Itt kapóra jön az ösztönös érdeklődésem a pszichológia iránt. 

Ahogy én látom, kétféle megjelenési formát nevezünk karikatúrának: az egyik az 1800-as évek szatirikus lapjaiban meginduló folyamat, a társadalmi és politikai karikatúra. Ezekben legfeljebb pár szavas mondattal kiegészített gúnyrajzokon nyilvánít az alkotó véleményt egy általa problémásnak és/vagy nevetségesnek ítélt jelenségről, amivel tud azonosulni a befogadó. Ez jellemzően egy intellektuális műfaj, még ha sokszor vicclapoknak nevezett folyóiratokban is jelent meg és olykor akár erősen vulgáris is volt. 

A másik irány - ezt csinálom én is - egy sokkal inkább tömegeknek szóló, populáris műfaj, ahol a humor elsősorban az alany ábrázolásában van, az ő külső karakterjegyeinek felnagyításában és helyenként abban, ahogy interaktál a környezetével. 

Következzenek elŐbb a száraz tények

Az Oxford English Dictionary meghatározása szerint a karikatúra definíciója a következő: “Egy kép, leírás vagy utánzása egy embernek, ahol az egyes feltűnőbb karakterjegyek el vannak túlozva abból a célból, hogy azt humorossá vagy groteszk hatásúvá tegyék.” A szó maga az olasz carico és caricare szavakból jön, ami annyit jelent lényegében, hogy eltúlozni.

karikatúra a reneszánszban

Az Itáliai reneszánsz virágkorában élő festő testvérpár, Annibale (ő a híresebb) és Agostino Carracci az általuk alapított Bolognai Akadémián “fedezte fel” a karikatúrát: szünetekben azzal szórakoztatták magukat és egymást, hogy az ott megforduló tanulók portréját skiccelték le, de elnagyoltan, humorosan, olykor állati vagy tárgyakhoz hasonló vonásokkal. 

carracci.jpg
SzofiBlog Carracci 1.jpg

“Nem ugyanaz a karikaturista feladata, mint a klasszikus művészé? Mindkettő meglátja a tűnékeny igazságot, ami a puszta külső megjelenésnek a felszíne alatt rejtőzik. Mindkettő próbál segíteni a természetnek véghezvinni annak tervét. Egyikük talán azon igyekszik, hogy tökéletes formákat jelenítsen meg munkáin, míg a másik megragadja a tökéletes deformációt, ezáltal a személyiség valóságos esszenciáját ragadja meg. A jó karikatúra, mint minden művészeti alkotás, igazabb képet mutat az életről, mint az élet maga.” Annibale Caracci 

Bár karikaturisztikus  emberábrázolásokat már az ókorban is alkottak, de a Carracci testvérek nevéhez köthető az a műfaj, melyben már létező emberek képmásait ábrázolták ilyen módon. Hozzáteszem, véleményem szerint az alábbi, Pompeiiből származó firkálmány is zseniális példája a műfajnak, ami elmenne bármelyik 20. századi szatirikus lapban.

SzofiBlog Pompeii.jpg

Hivatalosan (fél-hivatalosan) tehát a Carracci testvérekhez kötjük az első karikatúra ábrázolásokat, lévén, azok kimondottan azzal a szándékkal készültek, amit a fentebb említett Oxfordi szótár is megír. Ugyanakkor az 1490-es években Leonardo da Vinci is számos tanulmányt készített személyekről, melyeken a karaktervonásaikat látványosan eltúlozta.  Kérditek talán: mi a különbség? A válasz a szándékban rejlik: viccesnek, gúnyosnak szánta-e az alkotó vagy egyéb céllal készítette őket. Da Vinci esetében emiatt inkább groteszk arcmásoknak nevezzük őket, semmint karikatúrának. Továbbá Leonardo nem létező személyekről mintáza a formákat, legfeljebb alapként használhatott modelleket.

karikatúra az újkorban

Ugorjunk egy nagyot: az 1700-as években erősödött meg, és vált onnantól kezdve egy napjainkig népszerű - bár folyamatosan formálódó - műfajjá a karikatúra. A kor első ismert gúnyrajzolója (nevezhetjük így is) William Hoghart (1697-1764), aki egy új irányvonalat hozott be a köztudatba az általa ‘modern morális témák’-nak nevezett sorozatával. Bár stílusában kidolgozott illusztrációk ezek, témájukban és groteszkségükben a karikatúra jegyeit hordozzák, így téve Hoghartot a műfaj egyik legfőbb úttörőjévé.

WH.jpg

(William Hoghart: A játékbarlang)

A szatirikus folyóiratok megjelenésével egyidejűleg erősödött meg a karikatúra műfaja. Kezdetben funkciója színtisztán a társadalom és a politikai elit bírálata, kigyúnyolása volt. Ellentétben az írott szöveggel, a karikatúrák sokkal több réteghez juthattak el: értelmezésükre az akkor még széles analfabéta rétegnek is már lehetősége adódott, és a műfaj velejárója volt az is, hogy mint jól tudjuk: “egy kép olykor többet mond ezer szónál.” Vagy ahogy a kor századfordulóján alkotó, a szakma egyik legnagyobb brit képviselője, James Gillray mondta: “A toll erősebb a kardnál is.”

 

Jó eséllyel senki sem alkotott zseniálisabb karikatúrákat a korszakban, mint a francia Honore Daumier (1808-1879), személyes kedvencem, aki híres volt éles politikai gúnyrajzairól, melyek az anti-monarchista La Caricature c. lapban jelentek meg, és melyek miatt 6 hónapot börtönben is kellett ülnie, egész pontosan egy, a királyt, Lajos Fülöpöt ábrázoló karikatúrája miatt.

Gargantua.jpg

Az ominózus kép: Honoré Daumier: Gargantua  (1831)

Néhány további karikatúra a mestertől

Szintén a La Caricature-ban jelent meg az a - különösen a franciák számára - nagyon híres ábrázolás Charles Philipontól (1800-1861), melyben 4 fázison keresztül fokozatosan egy körtévé alakítja az uralkodó fejét, mely ezt követően egy univerzális szimbólumává vált a király rezsimjére. Ez a politikai karikatúra lett egy a sok közül, mely hatással lett a későbbi kampányokra is.

ancient history.jpg

Következő bejegyzésemben a 20. századi magyar karikatúráról fogok röviden írni, és rátérek az általunk jól ismert témára, az utcai karikatúrára is. Ez a műfaj már nem örvend manapság akkora népszerűségnek, mint pártíz évvel ezelőtt, de közvetlen előfutára volt annak, amivel most én foglalkozom. Kimondom: bár hozzám sosem állt közel ez a mód, de nekik köszönhetem azt, amit most én csinálok. <3

Maradjatok velem a többi bejegyzésben is!

Szofi